~Vér. Vér mindenütt. Hangos sikoltozás tölti be az egész teret. Mindenki menekül. A sebesültek a földön heverve könyörögnek életükért. Hiába. A gyilkos, senkit sem kímélve öli az embereket. Sorban,folyamatosan. A halottak falfehéren fekszenek a földön, a legtöbb menekülő átfut az élettelen testeken. A holt testek rázkódnak a többi ember alatt. Az egész félelmetes. Senki nem tesz semmit, inkább a maga életét védi, mint a tényleg menekülni nem tudó társát. A sok állott vér szaga, már teszi a hatását. Nem csak felforgatja a gyomort, de még fejfájást, és szédülést is okoz, főként azoknak, akik nem bírják az ilyen, vagy ehhez hasonló dolgokat. A bűz tényleg elviselhetetlen. A földön fekvő emberek közül, néhány, -aki(k) még életben volt(ak)- a terjengő vér szagtól fulladtak meg. Aki még küszködött az életéért, azt a gyilkos vagy megölte, vagy kínozta. Szörnyű látvány, és ami a legrosszabb hogy semmit sem tudok ellene tenni. Már nem. Én is menekülni próbáltam, de engem elkaptak. Mielőtt pislogtam volna meghaltam.~
-Kicsim... hahó, ébresztő! Kelj fel.-rázta valaki erőteljesen a vállam. Hangja kissé ijedt volt. Szemeim hirtelen felnyitottam és kicsit megkönnyebbülve néztem magam köré, ahol szerencsére nem voltak halott emberek, és nem lepett el mindent a vér.
-Kicsim, jól vagy?! -ismételte meg a kérdést egy ismerős hang, méghozzá apa hangja. -Tiszta víz vagy, minden oké?! -kérdezte majd egy törülközővel megtörölgette az arcom.
-I...igen.-dadogtam. -Csak rosszat álmodtam ... -válaszoltam majd felültem az ágyon, amiből szinte csavarni lehetett volna a vizet.
-Annyira megijesztettél. Azt hittem rosszul lettél vagy valami, már komolyan azon voltam, hogy hívom a mentőket.-hadarta el a mondatot apa, majd még egyszer megtörölgette az arcom a törülközővel.
-Jól vagyok.-mosolyogtam.
-Rendben ... hála Istennek. De emlékszel mit álmodtál?!-kérdezte kíváncsian, miközben az arcomat fürkészte fél mosollyal az arcán.
-Sajnos igen. Szörnyű volt. Minden tiszta vér volt, és egy gyilkos senkit sem kímélve ölt. Mindenkit akit csak tudott. Köztük engem is. De... de így hogy mesélem más... olyan valóságosnak tűnt. -mondtam elgondolkodva.
-Ez tényleg szörnyű.-válaszolt. -De egy jó forrócsoki megnyugtatna?!-kérdezte huncut mosollyal az arcán, mivel tudja hogy attól mindig megnyugszom.
-Tudod hogy igen.-mosolyogtam, majd elnevettem magam.
-Jó, akkor várj egy percet és hozok fel neked. -kacsintott majd felkelt az ágyamról, és kiment a szobámból. A lépcső zúgását hallottam, majd hirtelen csend lett. Amíg apa felhozta nekem a forrócsokit, én gondolkodásba merültem. Vajon lehet valami valóság alapja az álmomnak, vagy csak túl sok ilyen filmet nézek.. -tettem fel a kérdést magamnak, persze magamban. Majd még egy kérdéssel leptem meg magam. A gyilkos, aki kíméletlenül gyilkolt, igazából nem is ember, hanem farkas. Egy agresszív farkas. Tovább merengtem a magamnak feltett kérdéseimen, majd megjelent az ajtóban apu, a két forrócsokival a kezében. Figyelmem egyből rá összpontosítottam, mire elindult az ágyam felé.
-Hmm, már rögtön kettőt is kapok?!-mosolyodtam el, mire apu ugyan így tett.
-Nem-nem. Az egyik az enyém.-kuncogott,majd az egyik bögrét átnyújtotta nekem, a másikba pedig belekortyolt, és leült az ágyam szélére.
-Tiszta hab a szád.-nevettem.
-Kisasszony, nem csak az enyém. A tiéd is!-vágta rá azonnal kijelentésemre.
Vigyorogva néztem ahogy egyre habosabb a szája, majd én is belekortyoltam a bögrébe.
-Ma van kedved suliba menni?!
-Hát nem tudom ... miért?!-kérdeztem.
-Csak. -válaszolta.
-Lehet hogy bemegyek.. csak kicsit később.-mondtam.
-A kicsinél kicsit később.-vigyorgott.
-Hogy érted?!-kérdeztem.
-Azt mondtad hogy egy kicsivel később. De még ahhoz adj egy "kis" időt amíg elkészülsz... -nevette el magát. Bizonyára elégedett volt a "poénjával" .
-Na.-vágtam rá kicsit sértődötten. -Ahhoz képest hogy lány vagyok nagyon is..
-Nagyon is későn készülsz el.-vágott a mondatomba angyali fejet vágva.
